Annyiféle változás történt körülöttünk az elmúlt időszakban, hogy arra gondoltam, itt az ideje, hogy megismerjétek az Impact történetét, hogy tudjátok, kik is vagyunk, és mit miért csinálunk. 

Így kezdődött

Hat évvel ezelőtt a barátaim azt gondolták, hogy ha én magyartanár vagyok, akkor biztos értek a prezentáláshoz. Megkértek, hogy tartsak nekik egy előadástechnika tréninget. Akkor még csak halvány sejtésem volt a tréningek világáról, és hogy Arisztotelészen túl mi kell ahhoz, hogy jól tudjunk előadni. Aztán eljutottam a TED videókhoz és Nancy Duarte prezentációs könyveihez. Lányregényes, azonnali szerelem lett a prezentálás. A főállásom mellett hamar ez lett az új hobbim, szenvedélyem.

Elkezdtem kitanulni a tréner szakmát és egyetemistákat, kutató diákokat, pályakezdő fiatalokat segítettem a konferenciákra és vizsgákra való felkészülésben. Folyton azt kerestem, hogy a megszokott, a felelések által rögzült gyomorszorítós érzést hogyan lehetne feloldani. Próbálkoztam a tdk-k és otdk-k világában szigorú szaknyelv puhításával, és örültem, ahogy a diákok lelkes társaim lettek abban, hogy megkeressük, hogyan tudnak a témájukról tiszta szakmaisággal, mégis közérthető könnyedséggel beszélni. Ahogy megláttam, hogy a diákok görcsös infóközlés helyett végre csillogó szemmel, lelkesen magyaráztak, azt éreztem, a helyemen vagyok. Általuk tapasztaltam meg, hogy az, hogy megtanulunk előadni, mennyi minden másról is szól. A bátortalan, félénk diákok elkezdtek hinni magukban, a bonyolult gondolatok letisztultak, a saját történetek magabiztosságot adtak.

prezentációs képzés

Szárnypróbálgatások

Tulajdonképpen innen kezdődött az Impact története. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt szeretném sok-sok emberhez eljuttatni, és céges környezetben is tesztelném a módszert. A diákokon végzett “laboratóriumi kísérletek” után irány az ismeretlen céges világ. Közben csatlakoztam a TEDxYouth csapatához is, és felkészítőként megértettem, hogy a saját történetünk narrálása az önismeretünk megerősödését adja. Éppen ezt szeretem a prezentációs tréneri szerepben: Általa egyszerre tanítok önismeretet, motivációt, kommunikációt, empátiát… szóval rengeteg klassz dolog ötvöződik benne.


Áttörés az Impact-módszerrel

Az Impact 2016-os megalapítása óta sok jóbarát, kolléga segítette a misszió kialakulását, a mostani módszertan kidolgozását. Volt aki rövidebb és volt aki egész hosszan részese és formálója volt az Impact-sztorinak. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ők is rengeteg munkát és értékes ötleteket tettek bele ebbe az ügybe. Az egyik legnagyobb áttörést az adta nekünk, amikor elindítottuk az Impact lab prezentációs nyílt képzésünket. Ez volt az a program, ahol végre nem korlátozott minket semmilyen külső céges megkötés, és olyan tematikát tehettünk össze, amilyet csak akartunk. Így hoztunk létre egy ötalkalmas, coachinggal összekapcsolt képzést. Féltünk, hogy ez nektek hosszú lesz, erre nem tudtok majd elköteleződni, de szerencsére jöttetek, biztattatok minket, hogy ez szuper. Most már a nyolcadik csoportot indíthatjuk útjára. Ez adta a bátorságot és hitet ahhoz is, hogy most már a cégekkel is így dolgozunk. Nincs egynapos gyorstalpaló tréning, ha valódi fejlődést szeretnél.

Mivel már sokan igent mondtatok, így fedeztem fel, hogy még mi az, amiért szeretem a munkámat. Nagyon sokféle történettel, céges kultúrával, misszióval találkozunk. Általatok beleláttunk már az ingatlanok világába, a programozásba, UX designba, ismertünk meg fordítással, navigálásssal foglalkozó szoftvert, állatvédelemmel, környezetvédelemmel, női sorsokkal foglalkozó civiles projekteket, készítettünk már fel esküvőre, TEDx talkra, záróvizsgára, orvoskonferenciára. Azt gondolom, ha a megismert szaktudományoknak és sztoriknak csak a 30%-át meg tudnám jegyezni, egy igazi polihisztor lehetnék. De akkor nem lennék prezentációs tréner, szóval pont jó ez így.

Impact 2020

A hab a tortán, hogy egyre többen vagyunk az Impact-csapatban. Ahhoz, hogy nagyszerű előadóvá váljatok, sokoldalú, professzionális támogatásra van szükségetek. Ezért van a csapatunkban TEDx felkészítő, előadó, pr szakember, beszédtechnika-tanár, prezentációs designer. Mindannyian ahhoz szeretnénk hozzátenni, hogy jobban odafigyeljetek egymásra, tudatosabbak és boldogabbak legyetek. Nekünk ehhez a prezentáció az eszközünk. 

Azt szeretnénk, ha velünk dolgoztok, a képzéseink végére elsősorban önmagatokkal legyetek elégedettek. Azt érezzétek, hogy tényleg jobbak vagytok, és örömmel meséljetek a sikeres prezentációitokról. 

Azt szeretnénk, hogy keressétek az újabb és újabb lehetőségeket, hogy inspiráljátok, változásra ösztönözzétek a kollégáitokat, partnereiteket, elkötelezzétek az új ügyfeleket

Azt szeretnénk, hogy mi ezen az úton a lehető legjobb társaitok legyünk. 

Ez a küldetésünk. 

Tarts velünk te is!