Jamie Oliver 2010-ben elmondott TED Prize előadása egyszerűen megunhatatlan lett számomra. Leginkább azt élvezem benne, hogy pont olyan bravúrosan válogatja meg a különböző figyelemfelkeltő eszközöket, mint a 15 perces ételei hozzávalóit. Időnként ugyan a magyar gyomromnak már-már sok, de azért van amit mi is eltanulhatunk. Mindig felfedezek egy-egy újabb ügyes trükköt, amely méltán vezetett a több mint 8 milliós nézettséghez. De lássuk, milyen technikákkal adja át üzenetét, hogy fontos minden gyermeket megismertetni az ételekkel.

Figyelem, titkos összetevőket leplezek le!

Hozzávalók:

  • Az első mondatban már sokkolj a megelőzhető halálesetek statisztikájával!
  • Majd végy egy talicska kockacukrot és öntsd a színpadra!
  • És ha ez még nem volt elég vizuális retinaégetés, akkor mutass egy a szárnyas ajtón sem kiférő koporsót, hogy jól megértse a közönség: NAGY BAJ VAN!

Sokkoló statisztika

“Sajnos az elkövetkezendő 18 percben, miközben beszélek, négy amerikai, aki jelenleg él meg fog halni az ételtől, amit eszik.” – ezzel a mondattal indítja Jamie a beszédét és ezzel a mondattal ragadja meg azonnal az első 10 másodpercben a közönsége figyelmét. Az adatok ábrázolásának művészete ugyanis nem abban rejlik, hogy az adatokat egy az egyben nyersen a közönség elé tesszük, hanem hogy a megfelelő elkészítés, tálalás és körítés révén intenzívebbé és emlékezetesbbé tegyük azt. Így fedjük fel az adatok mögött rejlő üzenet jelentőségét.

Recept:

  1. Kiválasztotta a mondanivalója szempontjából azt az egyik legfontosabb “nyers” adatot, amely érzékelteti, hogy az amerikaiaknál milyen súlyos következményei vannak az egészségtelen táplálkozásnak. (Évente 116.800 amerikai hal meg elhízás következtében.)
  2. Emberléptékűvé tette! Könnyebb megérteni és felfogni annak az adatnak a súlyát, hogy 18 perc alatt 4 amerikai hal meg, mintha ha azt mondanánk éves szinten 116.800 amerikai hal meg. Minél kisebb egységre tudod minimalizálni az adatodat, annál könnyebben érthető lesz és annál drámaibb hatást tudsz kiváltani vele. Ráadásul így át is fordította az eredeti statisztikai adatot az előadás “itt és most, nektek szól”  nyelvére. Nem az egész világra vonatkozó adatot hozott, hanem csak az amerikaiakra és azt is az ott ülő közönség jelenébe tette a 18 perc megjelölése által.
  3. Egyszerűen fogalmazott! Nem tudományos szakkifejezésekre volt szüksége az ott ülő vegyes közönségnek, hanem egyszerűségre. Főleg az indításnál nagyon fontos ez. Nem tud olyan erősen hatni ha azt mondjuk, hogy 4 amerikai hal meg obezitás kórállapota miatt, mint az a kifejezés, hogy “az ételtől, amit esznek”.

Drámai cselekedet

Előadásának egyik csúcspontja, amikor a 13. percben Jamie egy talicska kockacukrot önt ki a színpadon. Ezzel a színpadi képpel vési vizuálisan is a közönség emlékezetébe, hogy az iskolai tejben lévő cukormennyiség elképesztően sok(koló) és túl sok káros anyagot fogyasztunk. És ez volt az a pillanat, amikor jómagam is a 2 kockacukor/tejeskávé helyett 1 kockacukor/tejeskávé fogyasztásra tértem át.

Jamie Oliver TED előadásának összetevői

Recept:

  1. Megismételve az előző példa 1-es pontját, ismét kiválasztott egy az üzenetét nagyon jól támogató érvet.
  2. Megmutatta színpadi jelenetben! Nem csak az volt fontos amit mondott, hanem ahogy mondta, és amit csinált közben. A tartalmat ezzel a színpadra hozott jelenettel tette emlékezetesebbé. Ez azért is működik jól, mert a vizuális élményt hamarabb észleljük és ezeket a képeket később akár könnyebb előhívni, mint a hosszas gondolatokat. Ráadásul a bemutatott tárgyaknak, cselekedeteknek a hangja, illata is emlékezetessé válhat. Ugyanakkor figyelni kell arra, hogy ez ne a “showról” szóljon, hanem a kiválasztott eszköz mindig az üzeneted elmélyítését, annak átadását támogassa. Legközelebb gondold végig, van-e olyan szimbóluma az előadásodnak, amit érdemes a prezentációdban vizuálisan is kiemelni.

Döbbenetes képek

Előadásában számos videóbejátszást és életképet is megmutat közönségének az elhízás súlyosságáról és annak következményeiről. Az egyik legmegdöbbentőbb kép egy óriási koporsót ábrázol, amibe az elhízás következtében megbetegedett elhunytakat temetik.

Jamie Oliver TED előadásának összetevői

Recept:

  1. Kiválasztott egy olyan kevésbé köztudott tényt, ami kellően szélsőséges, abszurdnak ható, ugyanakkor vitathatatlan bizonyíték.
  2. Vizuálisan elénk tárta! A mondanivalóra jól asszociáló képet mutatott be. Időnként ebben az esetben vívódok, hogy ezt a képet hatásvadásznak, vagy éppen túlzónak és ízléstelennek tartsam, de közben az is igaz, hogy ezzel egy olyan új nézőpontot emelt be számomra, ami eddig számomra ismeretlen volt. Nekem ez a koporsó szimbóluma lett annak is, hogy ha nem figyelünk, maga a probléma is így hatalmasodhat el rajtunk és képtelenek leszünk megállítani. Keresd azokat a képeket, amik az üzeneted lényegére mutatnak rá, amik ha kell kíméletlenül őszinték, ha kell íronikusak, viccesek.

Szeretem ezt a videót a prezentációs tréningeken a résztvevőinkkel együtt elemezni, mert mindig nagyon sokféle reakciót vált ki. Van, akinek ez már sok és színpadias, valaki pedig azonnal kapcsolódik az üzenethez, érzelmileg bevonódik. Ezek a sokszor érzelmileg túlfűtött, erős példák jó beszélgetéseket indítanak. Segítenek abban, hogyan találjuk meg a saját stílusunkat a színpadon, mi az, ami még hiteles és mi az, ami már túlzó számunkra.

Azt is megfigyeltem, hogy ezek az extrémnek tűnő példák nagyon jó kreatív energiát adnak a résztvevőknek, hogy bátrabban kezdjenek el kísérletezni, hogy mik lesznek azok a statisztikák, bemutatott eszközök, képek, amik segítenek úgyanúgy intenzív érzelmeket, reakciókat kiváltani a közönségükben és segíti az üzenetüket életre kelteni.

Mert az biztos, hogy minél több vizuális elemet használunk egy prezentációban, annál könnyebben felidézhető lesz az előadás. Ha az üzenetedhez jól rezonáló, a lényeget jól megjelenítő képet találsz, ne habozz használni. Érdemes időt szánni ezeknek a technikáknak az elsajátítására. Te melyik hozzávalóval kísérleteznél a következő prezentációdban?

Ha pedig szeretsz másokkal együtt kísérletezni, akkor várunk a következő prezentációs tréningünkön!

Jamie Oliver videóját itt nézheted meg te is: